és ez a fehér sorscsapás csak hullik le;
emberfeletti erőkkel kényszerít térdre mindent, ami él és mozog
és én minden lehullott pihével és minden szélfúvással
egyre elveszettebbnek és keservesebbnek érzem magam;
a vízvonalam benedvesedik, ha csak arra gondolok,
hogy most a Te kezed lehetne a derekam köré fonva;
a Te hajadba fésülhetném a kezeimet
és annyi huncut csókot kapnék, amennyit csak szeretnék;
és most csak a sós igazságtalanság jut nekem éhbérként
akár mezítláb is elindulnék, ha nem tudnám, hogy mennyire féltesz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése