elértem magányom olyan mértékű kiszélesedett állapotát,
hogy már magammal beszélgetek

nem szavakat mondok hangosan, hogy halljam, hogyan csengenek ki az ajkaim közül,
nem dalokat énekelgetek a bajszom alatt

párbeszédeket folytatok a saját személyemmel
és még meg is lepődöm a hirtelen fordulatokon


én lettem a legjobb barátom,
ami elég reménytelen helyzetről árulkodik
mivel a legnagyobb ellenségemmel szövetkeztem


nem vagyok jól,
de legalább furcsán

ha most valaki meglátogatna, megijedne tőlem
pedig én tényleg csak arra vágyom, hogy szerethessek végre
meg egy nagy, hosszú, lelkeket egybeolvasztó ölelésre

és ebben én is egyetértek velem