roskadásig ettem magam édességgel
hihetetlen mennyiségű információt szívtam magamba Robert Capáról
annyi szakállat meg raszta tincset láttam, ami már meghaladja a bugyim nedvességszívó képességét
megszámlálhatatlan mennyiségű kovácsoltvas erkélyes, romos lakásra mondtam, hogy "Na, ez lesz az én albérletem!"
minden egyes embert kínosan sok ideig viziteltem a metrón (ez olyan hobbiféle)
minden pórusomat megtöltöttem a dohos-füstös - néhol hajléktalanvizelettel színezett - macskakőillattal
bezsebeltem vagy tíz óriási lelki boldogságfröccsöt okozó könyvet
csak ámultam, ahogy szoktam; és igyekeztem a fülemnél nem tovább húzni a vigyoromat
ó, Budapest, te vagy az örök szerelmem
minden egyes lépés, amit benned teszek, egy örömóda hangjegye
szeretem azt a mocskot, ami ott van az utcasarkon és a házfalakon,
a metróhuzalokat, és a narancssárga műanyag széken alvó hajléktalan bácsit,
a menetszelet a mozgólépcsőn,
a romkocsmák és teázók rengetegét,
a varázslatos épületeket, és az esti díszkivilágítást,
a budapestillatot, ami megcsap, ha befordulok egy sarkon
szeretem, szeretem, szeretem
Budapest, te vagy az egyetlen szerelem, ami örök és sérthetetlen
te mindig itt leszel nekem, téged szabad szeretni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése