kanalazom a müzlis joghurtot, összekulcsolom a térdzoknis lábaimat, a hajamba fűzöm a tollat
bámulom a papírt, bámulom a monitort, bámulom az ereket a kezemen, bámulom a tollcsíkot a fehér pólómon
üresnek érzem magam, nagyon
nem úgy vagyok üres, mint a pohár, amiből kiitták a narancslevet; de az alján még maradt egy kicsi, ami sosem kortyolható ki igazán
vagy mint a malacpersely, amiből az az utolsó ötforintos az istenért sem akar kiesni
olyan üres vagyok, és nem tudom, hogy vajon voltam-e egyáltalán tele
nincs bennem érdeklődés, lelkesedés, vágyakozás, de még remény sem
olyan lettem, mint az üzletek fém akasztóin suhanó vállfák
csak lóbálódzom a nehezékeimmel a nyakamban, és monoton mormolom magam elé, hogy shh-shh
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése